Borgaléria

Kell egy hely, ahol önmagunk lehetünk

Borgaléria

Kell egy hely, ahol önmagunk lehetünk. Ahol a borok és az érzések diktálnak, nem a konvenciók. Ahol nincs elvárás, behatároltság, pörgés, sietség. Csak szabadság és nyugalom. 

A Borgalériát, ahol a borok képekként jelennek meg a falakon, ilyen helynek álmodtuk meg. Azt szeretnénk, hogy aki ide betér, szakíthasson itt a tradícióval, az általánosan elfogadottal – ha akar. Azt akarjuk elérni, hogy az emberek vállalják fel önmagukat, egyéni ízlésüket, aktuális hangulatukat, érzésüket a borok megismerése kapcsán. Mindenkinek lehet, sőt, legyen!, elképzelése arról, hogy lelkiállapota, kedve szerint milyen bort fogyasztana épp. Hogy azért kóstolná meg azt a furmintot, mert a címkéje keltette fel az érdeklődését, vagy mert a pohárba kitöltve a színe, a gyöngyözése, az illata egy kedves emléket idézett fel benne, az lényegében mindegy. Bármilyen indok jó a borkóstolásra. Mert a borral mindent lehet – beszélgetni, ismerkedni, ellazulni, feltöltődni, pihenni.

A Borgaléria Sárospatak főutcáján (Rákóczi út) található, nagy sárga épület, hatalmas, zöld boltíves kapuval.

CSOMAGAJÁNLATOK

Pincészetünk borainak különleges válogatása, mely gazdag ízélményt nyújt Önnek és szeretteinek.